Kisegítő eszközök

A Terra-Log Kft. környezetvédelmi kármentesítések, hulladékválogatók fejlesztések, veszélyes és nem veszélyes hulladéklerakók rekultivációjának projektmenedzsmentjével, a kivitelezési projektek fizikai, műszaki, technológiai megvalósításával foglalkozik kihasználva a cégcsoport társ cégeinek tevékenységében rejlő szinergiákat.

E tevékenységhez kapcsolódóan kiépíti a szükséges infrastruktúrát is. Részt vesz veszélyes és nem veszélyes hulladéklerakók kivitelezésében, azok szakszerű lezárásában és rekultivációjában.

További szakterületei közé tartozik erőművi zagyterek, meddőhányók és felhagyott bányaüregek lezárása és helyreállítása. Foglalkozik hulladékválogató létesítmények infrastruktúrájának és technológiájának fejlesztésével is.

Kiemelt szerepet vállal a bányászati tevékenységek következtében kialakult környezetszennyezések felszámolásában, ezek fizikai, műszaki és technológiai megvalósításában. Mindezt a cégcsoport tagvállalatai közötti szoros együttműködésből fakadó szinergiákra alapozva végzi.

Cégünk teljeskörű humán és műszaki erőforrással rendelkezik a környezetvédelmi projektek kivitelezésének megtervezéséhez, a tervek alapján azok megvalósításához, dokumentálásához.

Cégjegyzékszám: 11-09-031490

Adószám: 14497700-2-11

Képviseletre jogosultak: Sinka Tibor, ügyvezető

Székhely: 2890 Tata, Baji út 9.

Telephely és levelezési cím: 2040 Budaörs, Edison u. 4 . B/A épület, 3. emelet

Bankszámlaszám: 11629003-06121200-29000009

Referenciáink:

Lezárt projektek:

  • Séd-Nádor-csatorna nehézfémekkel szennyezett medrének kármentesítése 1-3/3 szakasz – NITROKÉMIA Zrt.Lahóca ércbánya Bányabezárás, kármentesítés és rekultiváció– NITROKÉMIA Zrt.
  • Berhida Ipartelep szennyezett területek kármentesítése – NITROKÉMIA Zrt.
  • Volt Peremartoni Vegyipari Vállalat területén lévő iszaptároló kazetták kármentesítése – NITROKÉMIA Zrt.
  • Csepeli Szabadkikötő területén hulladékkezelés, hulladékmentesítés kivitelezési feladatok ellátása – Mészáros és Mészáros Zrt.
  • Szigetszentmiklós Bucka-tó környezetében feltárt szennyezés kármentesítése – Szigetszentmiklós város önkormányzata
  • Vértes Erőmű Oroszlányi zagytér rekultiváció I-II ütem– Vértesi Erőmű Zrt.
  • Észak-Balaton Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése – Mészáros és Mészáros Zrt.
  • Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Vas és Zala megyében – Mészáros és Mészáros Zrt.
  • Séd-Nádor vízfolyás elkerülő csatorna építése – Mészáros és Mészáros Zrt.
  • Szuhogy veszélyeshulladék lerakó rekultivációja – Naturaqua Zrt.
  • Mezőkövesd üzemanyagbázis kármentesítése, kivitelezés– HM VGH
  • Taszár, Repülőtér „A” és „B” üzemanyag telepek kármentesítése – HM VGH
  • Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre – SZSZB Megyei Szilárd-hulladék-gazdálkodási Társulás
  • Hajdúhadház, kiképzőbázis, 2. sz. telephely környezeti kármentesítése – HM VGH
  • Budapest, MH Hadikikötő környezeti kármentesítése – HM VGH
  • Csepeli Szabadkikötő Petróleum medencéjének és bejárti csatornájának kotrását célzó kivitelezési feladatok – Mészáros és Mészáros Zrt.
  • Kistormás húsipari veszélyes hulladéklerakó lezárása – H-REN AMROT Kft.
  • Martfű Tisza Ipari Parkban kármentesítési beavatkozás I. ütem - NITROKÉMIA Zrt.
  • MH Kenyeri repülőtér, NATURA 2000 fenntartási feladatok, illetve használaton kívüli üzemanyag tartálypark bontási feladatok elvégzése – HM VGH
  • MH lő-, és gyakorló tereihez kapcsolódó természetvédelmi szempontból kiemelten érzékeny területeken végrehajtásra kerülő természetvédelmi felmérési, szakértői és környezetvédelmi szakértői feladatok elvégzése – HM VGH
  • MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár (Kecskemét) területén az amerikai beruházással érintett „POL A” kerozin tároló telep kárenyhítési feladatai – HM VGH
  • MH Táborfalva 0221 hrsz.-ú ingatlanon elhelyezett illegális hulladék felszámolása és kárenyhítési feladatok – HM VGH
  • Tata, MH Klapka György laktanya bontási, tartálybontási és helyreállítási, illetve tányfeltárási feladatok elvégzése – HM VGH
  • MH Pápa Bázisrepülőtér, Északi üzemanyagtároló telephely HAVARIA esemény által okozott környezeti kár felszámolása – HM VGH
  • Használaton kívüli tartályok felszámolása, MH anyagellátó bázis - Bp. Újszász utca – HM VGH

Folyamatban lévő projektek:

  • Gyöngyösoroszi ércbánya bánya bezárás VI. ütem– NITROKÉMIA Zrt.
  • Vértes Erőmű Oroszlányi Zagytér III. ütem rekultivációja – Vértesi Erőmű Zrt.
  • Budapest, MH GAVIK kárenyhítési munkálatai – HM VGH
  • Tápiószecső MH Anyagellátó Raktárbázis, környezeti kármentesítés– HM VGH
  • Balatonakarattya, MH RKKK környezeti kármentesítése - HM VGH
  • Pápa MH Bázisrepülőtér egységes felszíni vízrendezési munkálatai– HM VGH
  • Ercsi, MH II. Rákóczi Ferenc laktanya lőtér és vízi telephely kármentesítés műszaki beavatkozási munkálatainak elvégzése– HM VGH
  • Veszélyes hulladék-tároló létesítmények kivitelezése az MH 4 helyőrségében – GEOHIDROTERV Kft.
  • Kármentesítési beavatkozás végzése Szolnok, MH Thököly úti laktanya területén – HM VGH
  • Táborfalva, MH ARB környezeti kármentesítés – HM VGH
  • Magyar Honvédség 5 objektumában kármentesítési, kárenyhítési munkálatok elvégzése - Izsák, Sárbogárd
  • Kármentesítési beavatkozások elvégzése az MH 4 helyőrségében – Kapoly – HM VGH
  • A Magyar Honvédség 3 objektumában (Buják, Isaszeg, Táborfalva) kármentesítési, kárenyhítési munkálatok elvégzése -Táborfalva

Elérhetőségek:

  • székhely: 2890 Tata, Baji út 9.
  • adószám: 14497700-2-11
  • cégjegyzékszám: 11-09-031490
  • Levelezési cím: 2040 Budaörs, Edison utca 4. B/A. ép. 3.em.